2023. augusztus 12., szombat

 felforgatás jellemzően fegyver nélküli hadviselés, melynek célja az adott társadalom meggyengítése, szétverése, tönkre tevése, lezüllesztése, az ország destabilizálása, legyőzése, kormányának megbuktatása, a társadalom feletti uralom megszerzése. 

Az államoktól független pénzhatalmi erők, a globális elit is könnyen, és kockázat nélkül alkalmazhatja, hiszen a nyílt társadalmakban pusztán legitim tevékenységeken keresztül végig vihető. Haditechnika nem, csupán pénz, és az általa elérhető humán erőforrás szükséges hozzá. A gyakorlata az, hogy az agresszor motivált, esetleg extrém, akár mentálisan problémás embereket, csoportokat keres, amelyek nélküle nem okoznának zavart, mert alapvetően gyengék, jelentéktelenek, érdekérvényesítő képességük csekély, majd ezeket finanszírozza, akár az általa közvetlenül létrehozott alapítványokon keresztül. A felforgató, vagy felforgatóvá tett szervezetek rendszerint valamilyen humanista célt hirdetnek, de mivel minden háború a megtévesztésen alapszik, sok dolog nem az, mint aminek mutatja magát, illetve aminek látszik. Az egyszerű aktivisták, azaz még a beszervezetteknek jó része sem látja a valódi célt, vagyis azt, hogy valami teljesen másra használják fel őket. Ezek a szervezetek beépülnek, és hálózatot építenek a média, a gazdaság, a politika világába, és befolyást szereznek az állami szervekben is. Az anyagilag megtámogatott felforgató szervezeti háló erősebb érdekérvényesítővé is válhat, mint a többség, az ellentétek nemcsak kiéleződnek, hanem a felforgató csoportok eredményesen a feje tetejére állítják a társadalmat, az azt biztosító, fenntartó hagyományokat, intézményeket, és rendszereket is szétverik, a politikai életet, választásokat érdekeik mentén befolyásolják. A társadalom ereje a belső harcra fecsérelődik, növekszik a megosztottság, a társadalom és rendszereinek hatékonysága hanyatlik, nem marad energia az ország építésére, illetve a vezetők korrumpálásának, a kizsákmányolásnak, az ország kirablásának és uralásának a megakadályozására.


(A leghatékonyabb háború a fegyvernélküli hadviselés. Minden háború a megtévesztésen alapszik, ezért sok minden nem az,  mint aminek látszik. Nem, ez éppen úgy nem egy bokor., mint ahogy a filantróp se biztos, hogy emberbarát..)

                                        

A Pride-osok hazugságai:
A homofób egy hasbara fogalom (https://miahasbara.blogspot.com/), valójában teljesen értelmetlen, csupán szitokszónak találták ki. Aki nem akar nemzetiszocializmust, akkor az nácifób, és valójában rejtett náci? Nem hiszem. A kritika mindig konkrét, aki csak szitokszavakat akar használni az a gyűlöletkeltő. Tüntetésen nyilván letömöríti az ember mindkét oldalon, és a szitokszavak, jelzők kerülnek elő, és ez nem jó, de még nagyobb  gáz, amikor valaki a konkrét kritikára, érvekre is csak kitalált hasbara nácizni, és homofóbozni tud.


(Az emberiség legerősebb, legpusztítóbb fegyvere nem az atom, hidrogén, stb. bomba, hanem a hasbara: https://miahasbara.blogspot.com)

A Pride-osok azt hazudják, hogy ők csak elfogadtatni akarják magukat, mert el vannak nyomva, de ennek pont az ellenkezője az igaz. Nem ők, hanem mi, hazafiak vagyunk elnyomva, aminek a mértékéről az átlagember semmit nem tud. Nekünk törlik a csatornáinkat, a hozzászólásainkat, a videóinkat, minket zaklatnak a rendőrök, és minket nem vesznek fel egy adott munkahelyre, mégpedig a Fidesz álnemzeti kormány asszisztálásával, ellenben a Pride-osokat támogatja nyíltan, vagy fedetten  szinte az összes politikus, az összes világcég, valamint a gazdasági elit, ha pedig valamit elkövetnek, az "érzékenyített" bíroság őket menti fel, vagy ők kapnak maximum csak ejnye-bejnyét, de az is jellemző, hogy nekik egyszerűen csak lehet azt, amit másoknak nem. Ha nekik van igazuk, akkor vajon miért van szükségük a brutális, és gusztustalan módszereikre, és a cenzúrázásra?  Senkit nem fogok bántani pusztán azért, mert szexuális zavara van, személy szerint eddig is védtem a gyengéket, a kiszolgáltatottakat, és gondoskodtam az elesettekről, betegekről. Nekünk a Pride-os felforgatókkal vannak problémáink.

Tolerancia
Az, hogy toleránsnak hirdetik magukat, megint csak kommunikációs megtévesztés. Mi mindig is azt vallottuk, hogy a rosszat, akadályozni, tiltani kell. Ők ugyanezzel érvelnek egymás között, amikor minket elnyomnak, de akkor ők mitől toleránsak?
Az ellenállóikra negatív bélyegeket ragasztanak, mint náci, rasszista, fajgyűlölő, szélsőséges, homofób stb., saját magukat meg pozitív címkékkel látják el, mint toleráns, demokrata, liberális, progresszív. Ez természetesen csak egy hazug kommunikációs marketing, vagyis a kommunikációs hadviselés, azaz a hasbara része.


Valójában a pride-osok a gyűlölködők, és a gyűlöletkeltők.
Az, hogy emberek nem értenek egyet valamiben, teljesen természetes dolog. Ilyenkor kétféleképpen cselekedhetnek. A normális az, hogy racionális (igazságkereső) vitát folytatnak egymással, és majd annak lesz igaza, aki az állítását érvekkel bizonyítani tudja. A másik választás a háború.
Nagyon egyszerűen el lehet dönteni azt, hogy ki a gonosz, és az agresszor. Mindig az, aki nem hajlandó a racionális (igazságkereső vitára), hiszen őt nem az igazság érdekli, csupán a többieket akarja legyőzni. A racionális vita (igazságkereső vita) egy vitatípus, amely szabályrendszerén keresztül, az érzelmi megvezetés, és az érvelési hibák kiszűrésével segíti a feleket az igazság megközelítéséhez. Bővebben itt:
és itt:
valamint a hasbaráról szóló honlapon:
olvashatsz róla. 
A pride-osok nem akarnak racionális vitát, mert nem érdekli őket az igazság. Igazságkereső vita helyett cenzúráznak, betiltanak, hasbaráznak, hazudoznak, és azzal vádolnak minket, amit ők csinálnak, ami szintén a hasbara része. Tehát vajában ők háborúznak, ők az agresszorok, ők a gyűlölködők, és a gyűlöletkeltők. A háborúban pedig még a győztesek is bekapnak néhány pofont, ezért nem kéne csinálni.
MINDIG AZ A GONOSZ, AKI NEM HAJLANDÓ A RACIONÁLIS VITÁRA.

Tekintélyre hivatkozás:
A racionális vitát, ha hajlandók lennének rá, a pride-osokkal ott kellene kezdeni, hogy betegek. Erre az az érvük, hogy nem azok, hiszen kivették őket a betegségek könyvéből az Amerikai Pszichiáterek Társasága, és a WHO is kinyilvánította ezt. Mellesleg megemlítve azt, hogy ezt a döntést nem tudományos alapokon hozták meg, hanem fizikai és politika nyomás hatására, de ettől függetlenül is, ez mindenképpen a tekintélyre való hivatkozás érvelési hibája. 
Ha Einstein kijelenti azt, hogy 2+2= 5 attól az még nem lesz igaz, ha nem tudja alátámasztani, illetve ha meg lehet cáfolni. Ha azt, hogy 2+2 = 5 pusztán Einstein tekintélyére hivatkozva akarod bizonyítani, akkor az érvelési hiba, és ezért az a hamis érv is, hogy az LMBTQ körhöz tartozó emberek nem betegek, mert az Amerikai Pszichiáterek Társasága, és a WHO szerint nem azok. 

Szexuális zavar:
Mi a szem fő funkciója? Van sok, mutatja az érzelmi állapotomat, hová koncentrálok, esztétikai élményt adhat, ha szép, de a fő funkciója mégiscsak a látás. Mi a fő funkciója az asztali lámpának?  A világítás. Mi a szexualitásnak a fő funkciója?  A szaporodás. Ha valami nem tölti be, nem szolgálja a fő funkcióját, ha a szemeddel nem látsz, vagy a lámpa nem világít, ha a szexualitásod nem a szaporodást szolgálja, akkor mondhatjuk-e rá, hogy jó, hogy nem hibás, hogy egészséges, és hogy nem beteg? Nem! A homoszexualitás a szexualitás zavara, betegsége. A homoszexuálisokat úgy tudták felforgatásra felhasználni, amikor elhitették velük, hogy ők egészségesek, és ezt ők pozitívan élték meg, hiszen senki nem akar beteg lenni. A homoszexuálisok agresszív tüntetései eredményeként született meg ez a politikai döntés, és nem racionális vita eredménye volt. Vajon jó-e, ha a mentális zavarral küzdők határozzák meg magukról, hogy betegek vagy sem? Ugyanígy mentális probléma, amikor egy Napóleon Szabó Pista "testébe születik",  vagy amikor Évike kutyaként azonosítja magát, a Pride ernyőszervezet alatt tevékenykedő pedofilok, és a helyettesítő Münchausen-szindrómát (a lap alján, hogy mi ez) a saját gyerekein kiélők pedig ma még nagyon helyesen büntetőjogi kategóriába is esnek Magyarországon, de sajnos nyugaton már nem. A homoszexuálisok, és társaik nem akarják ezt hallani, mert félnek attól is, hogy  ha betegek, akkor szerintük a kényszergyógykezelés is szóba jöhet. Annak az eldöntése, hogy valami betegség vagy nem,  viszont nem történhet érzelmi vagy politikai, csak logikai,  értelmi alapon. Ha én Napóleonnak tartom magam, és megmondják, levezetik nekem, hogy nem vagyok egészséges, akkor nekem is rosszul fog esni, de ettől függetlenül még a többiek, pl. a rendőr nem fog utasításokat elfogatni tőlem, és nem fogadja el senki, hogy mentálisan zavartként én határozzam meg a saját állapotomat, és nem mennek bele abba, hogy pusztán azért, hogy én ne érezzem rosszul magam a valóságtól, elfogadják a téveszmémet, legalábbis eddig, amíg a fehér társadalmakat nem forgatták fel, és állították a feje tetejére, így volt. Hiába szeretnék repülni, ha leugrok a tízedikről a valóságban belecsapódok a földbe. A magukat liberálisnak hirdetők keverik a valóságot a vágyálmaikkal. A homoszexualitás annyira természetes, mint a nátha. Szinte mindenki beteg, így vagy úgy, sőt, nagyon sok embernek vannak mentális zavarai is, és vannak, akiknek szexuális zavarai vannak. Ez van, másoknak is megvan a keresztjük, mégis tudnak a teher alatt is élni, a valóságon pedig nem megsértődni kell, hanem elfogadni! Olyan zseniális emberek is szenvedtek szexuális zavarban, mint Alan Turing vagy állítólag Da Vinci és sok más buzi, akiket csak csodálattal lehet megemlíteni. Attól, hogy szexuális zavarod van, nem fogadom el, hogy automatikusan fehér-és magyaellenesnek, emberellenesnek, balliberálisnak, hazaárulónak, felforgatónak, stb. kellene lenned! 

Egyenlőség, és jogok:
A Pride tipikus felforgató szervezet. Látható, hogy a Pride nem azért küzd, hogy a homoszexuálisokat pusztán a mentális zavaruk miatt ne csúfolják vagy verjék meg az utcán, iskolában, hanem a társadalom alapjait, az élet fenntartását szolgáló rendszereket akarják leamortizálni. Soha nem állnak le, mindig újabb és újabb követelésekkel állnak elő, ezáltal a társadalmi harc és erózió folytonossá válik, maximum csak annak teljes szétesése, amely végül őket is eltörli majd, tehet a történetük végére pontot. Tipikus felfogató érvelési praktikákat alkalmaznak. 


Követeléseiket az alapvető emberi jogok abszolút értelmezésére alapozzák, vagyis arra, hogy ők csak boldogok akarnak lenni, és nekik is jogunk van a boldogsághoz és az egyenlőséghez. Ez azért hamis érvelés, mert mindenkinek a joga csak a másik szabadságáig terjedhet, egy kisebbség érdeke pedig nem írhatja felül az össztársadalmi érdeket, mert amennyiben megteszi, az megsemmisíti a társadalmat, és vele magát az adott kisebbséget is. A valóságban minden jog, még az élethez való jog is csak korlátok között érvényes, és nincs abszolút értelemben egyenlőség se. A normális az, ha a jogok, a készségek, képességek, tulajdonságok, de minimum engedélyek, jogosítványok után járnak.

Mindenkinek joga van a boldogsághoz, de hiába okozna örömet sokaknak egy szép nő megerőszakolása, ahhoz már senkinek nincs joga. Az egyenlőség nem azt jelenti, hogy egyenlő jogod van a magántulajdonomra, a mobilomra, a pénztárcámra, a lakásomra, hogy kieheted a hűtőmet, és nincs joga mindenkinek a közösségeim tulajdonaira se, a cégem gépeire, a szervezetem irodáira, vagy éppen a hazámra. Mint ahogy a hűtőm nem mindenkié, úgy az országom, Magyarország se az. Az egyenlőség csak annyit jelenthet, hogy mindenkit korlátozzon a törvény, de az nem biztosíthat mindenkinek ugyanolyan jogosultságokat. Például műteni is csak orvosoknak van jogosultsága, és sajnos nem mindenki alkalmas rá, hogy orvossá váljon. Reklamálni ezért pedig csak a természetnél, vagy egy istennél lehet, de nem érdemes... 
Vajon ezeknek a felforgatóknak a háza, lakása, mobilja, stb. is mindenkié? Egy agyoncenzúrázott rajzfilm a szponzorjuk motivációjáról: https://vk.com/video207753182_456239976


Megsemmisítésünk, a házasság, a család, a nők, s férfiak és egyebek újradifiniálása, eltültetése:

Szerintük a házasság nem egy fogadalommal (jóban-rosszban, amíg a halál el nem választ) megerősített, egy férfi és egy nő szövetsége, amely a nő részére a szüléshez biztonságot nyújt, vagyis az élet fonalának fenntartását biztosító intézmény, hanem azonos neműek életközössége is. Szerintük a család célja szintén nem az élet fonalának a fenntartása, mert az lehet két azonos nemű barát együttélése is. 

A lámpa fő funkciója a világítás, ha ezt meg akarom változtatni, és azt akarom, hogy a fő funkciója ne a világítás legyen, hanem feldobja a szobát, akkor ez a tárgy megszűnik lámpának lenni, mert dísztárgy lesz belőle, aminél nem fontos az, hogy világítson is. A fogalmak, és a társadalmat fenntartó rendszerek újradefiniálásával, kiüresítésével akarják lerombolni, eltörölni ezeket, és akarják ellehetetleníteni az élet fonalának a fenntartását, mégpedig a fehérek társadalmaiban. Természetesen saját fogalom kitalálására nem hajlandók. Sőt, még tovább mennek, és azt állítják nincsen olyan, hogy természetes szexualitás, a nő és a férfi pedig csak képzeletbeli formáció, és a biológiai nemek eltörlését is kitűzték a zászlajukra. 

Valójában a férfi és a nő között nem csak a nemi szerveiknél van különbség, hanem másban jók, más-más a szerepük. A természet nem tudott minden tulajdonságot egybezsúfolni. Például vagy olyan a fizikai felépítésed, hogy erős vagy, és fel tudsz emelni nagy sziklákat, vagy olyan, hogy csak kisebb köveket tudsz pakolni, de azt viszont egész nap, de a felépítésed ilyen, vagy olyan lehet csak, és nem lehet egyszerre mindkettő. A természet végül a készségek tárházát úgy bővítette, hogy két nemet alakított ki, akik együtt egészítik ki egymást, és így lesznek még hatékonyabbak, és erősebbek. A gyermekeknek férfi apára, és nő anyára van szükségük, hogy tőlük mintát kapva genetikai képességeiket, és szerepüket megerősítsék, kifejlesszék. Ha egy csonka családban nincs férfi vagy nő, akkor a gyermek nem kapja meg ezt. Egy férfi nem lehet anya, mert nem nő, a nő meg nem lehet apa, mert biológiailag nem férfi, akkor se, ha megpróbálja minél jobban játszani a szerepét. A homoszexuális ezért is, már alapból negatívan befolyásolja utódját, ha mégis szert tesz rá. 
A nemi szerepeknek óriási a jelentősége, és eltűnésével, gyengülésével, a férfi és a nő nem tudja kifejleszteni önmagát, és nem tudjuk kiegészíteni sem egymást. Az ember, mint élőlény jelentősen gyengül, károsodik.
Miért nem hívhatunk egy férfit, aki nőnek képzeli magát nőnek? Ha csak egyetlen egy tudomány alapú választ kell adnom a kérdésre, akkor azért, mert a férfi jelentése az, hogy az adott emberi lénynek XY kromoszóma párjai vannak, a nő jelentése pedig az, hogy XX. Ezt pedig semmiféle áltudományos baromsággal nem lehet felülírni. Tehát, ha egy emberi lénynek XY kromoszóma párjai vannak, akkor az férfi, és pont, ha XX, akkor pedig nő. Ennyi! 

A férfi és a női agy:
                                                  
 
A pride-osok a természet törvényeit akarják a zavart elméjük vágyálmai által felülírni, mégpedig pusztán csak azért, hogy jobban érezzék magukat. Ez azonban nem lehet gyógyszer a zavarukra, mert a természet törvényeit nem lehet felülírni, hiába szeretnéd, hogy az alma ne essen a földre, ha elengeded, hanem lebegjen, hiába akarsz 90 kilósan szárnyak nélkül repülni, ezt nem lehet, így bukásra vannak ítélve, vagy így van úgy. Ha a társadalmat legyőzik, az ember, mint élőlény bukik és pusztul el. Olyanok, mint egy fuldokló, úgy húznak minket is a mélybe.

A nemek, és a házasság intézményének támadása mellett a család ellen is harcot hirdettek. A "szivárványcsalád" nem család, mert általános jelenségként nem működhet, ezért mindent megtesznek, hogy a valódi család se működjön, ezzel is rombolva a társadalmat. Az "eredményeiket" aztán érvként használják, hogy lám, a csonka család már úgyis általános, így már mondhatjuk, hogy a szeretet az szeretet, a család meg család. Csakhogy a csonka vagy a homoszexuális „családok” elterjedése, a társadalomnak soha nem lehet célja, mint ahogy az sem, ha egy rendellenesség elterjedjen. A családot  nem csak a szeret, hanem a természet törvényei is teszik azzá, ahol a férfi, a nő, és a gyermekeik az alkotóelemek, és ahol egységük biztosítja az erőt a túléléshez, és a szaporodáshoz.
 
Gyereknevelés:
Természetesen, bár a többségük nem akar, vannak Pride-osok, akik gyermekhez jutnak, persze nem a sérült szexualitásukon keresztül, hanem örökbefogadással, béranyát igénybe véve, illetve hasonló módon, de ezek a gyerekek nem családban nőnek fel...

Ellentmondásos hivatkozások:
A pride-osok a homoszexualitásra két, egymásnak ellentmondó okot terjesztenek, mégpedig azt, amelyik éppen a hasznukra van. Egyik percben azt terjesztik, hogy állapotuk pusztán genetikai eredetű, a másik percben meg genderhívőként éppen az ellenkezőjét, hogy az, hogy kiből lesz férfi és nő, csupán nevelés kérdése. Azonban ma már a Wikipédia is ezt írja: "Az ikerkutatások viszont arra utalnak, hogy "a genetikai determinációnál sokkal meghatározóbbak a gyermekkori szociális élmények." Valószínű tehát, hogy a homoszexualitás általánosságban egy hajlamból, és az azt aktivizáló szociális élményből adódik. Amikor ilyen szociális élményekkel gazdagíthatják a fiataljainkat, reklámozzák, pozitívumként jelenítik meg mentális zavarukat, amire büszkének is lehet lenni, és divattá teszik, hogy tevékenységüket ne tiltsák, akkor helyezik az okot pusztán genetikai tényezőkre, és azt állítják ők nem képesek fertőzni. Amikor pedig genderhívőként azt hirdetik, hogy a nemiség pusztán nevelés kérdése, és cáfolják a nemek létezését is, valamint azt követelik, hogy a gyerekek nemiségét ne erősítsék meg az óvodában, az iskolákban a szakemberek és otthon a szülők, illetve a társadalom, akkor készítik elő azokat a gyermekeket a fertőzésre, akikben a hajlam megvan. A hajlam így alapvetően nem jelentené azt, hogy automatikusan homoszexuális is lesz valaki, általában "élményekkel" aktivizálódik. A terjedésre aztán az a magyarázatuk, hogy csak láthatóbb, mint régen. Nyilvánvalóan arra törekednek, hogy többen legyenek, mint egyébként minden kisebbség. 

Az, hogy a felforgatásról nem tanítanak az iskolában, a súlyához képest a médiában sem beszélnek róla, valamint, hogy a kormány, és a hivatalos nemzetvédelmi erők sem lépnek fel ellene, nem úgy, mint azok ellen, akik felhívják rá a figyelmet, mutatja, hogy a felforgatók már megszerezték az uralmat. Egy dolog azonban még hatalmasabb náluk, sőt még Istennél is, mégpedig az igazság. Azt ugyanis még Isten se írhatja felül, hiszen ha megtenné, akkor magát semmisítené meg. A Pride felforgatás, a hazánk elleni támadás. Ezért minden magyar hazafinak fel kell lépnie ellene!

Beépültek az állami szervekbe:
 Annyira üldözve vannak, hogy teljesen beépültek az állami szervekbe, az állnemzeti Fidesz pedig semmit nem tesz ellene!
"A HVIM felhívja a figyelmet arra, hogy meg kell szüntetni az LMBTQP-lobbiszervezetek állami szervekkel való együttműködését, hiszen azok az ügyészségbe és a rendőrségbe is beférkőztek, de az Igazságügyi Minisztérium egyes munkacsoportjaiba is beágyazódtak pl: a Gyermekek Jogaiért Felelős Tematikus Munkacsoport tagja a Magyar LMBT Szövetség (tagszervezetei a Háttér Társaság, Labrisz Leszbikus Egyesület, Szivárványcsaládokért Alapítvány, Szivárvány Misszió Alapítvány), PATENT Jogvédő Egyesület. Az ő nyomásukra alkották meg az “előítélet-indikátorokat”, melyeket a hazafiakkal szemben folytatott ügyek során alkalmazni kell. Ez nem jelent mást, mint hogy LMBTQP-szervezetek határozták meg azt, hogy a magyar ügyészség és rendőrség bizonyos ügyekben milyen eljárásrend alapján kell hogy a munkáját végezze! Ilyen indikátor pl: az „Adjon az isten!” köszöntés, de abszurd módon viselkedési, öltözködési formákat is felsorolnak. Érdemes külön kiemelni a Háttér Társaság költségvetését is. Folyamatosan az üldözöttek szerepében tetszelegnek, de eközben – világít rá a HVIM – 2022-ben 318 millió forintból gazdálkodhattak, melyből 230 milliót a külföldről érkező pénzek tettek ki."


                                                        Novák Katalin köztársasági elnők, és a Háttér Társaság.


                                                                   A belső lobbi, nemzetinek álcázva magát


A normalitás mi vagyunk:
Normális országban az emberek elmondják egy dologról a véleményüket, és annak lesz igaza, aki állítását alá tudja támasztani. A Pride felforgatásra használja a homoszexuálisokat, amihez az is kell, hogy az embereket sikeresen megosszák, és azok racionális vita helyett pusztán csak le akarják győzni egymást, miközben úgy gondolják, ők csak önvédelmet gyakorolnak. Minden igaz embernek, legyen az homoszexuális vagy vagy egyszerű magyar hazafi, segítenie kell azt, hogy az ellenállás érveit mindenki megismerhesse, ezért kérünk tegyél a cenzúrázás ellen, és segíts terjeszteni ezt az oldalt!

Példa, amikor az álnemzeti Fidesz rendőrség megakadályozza a hazafiakat abban, hogy bejelentett rendezvényre menjenek. Természetesen következmények nélkül, ha csak azt nem vesszük, hogy a rendőrök jó része tudomásom szerint elhagyta már a testületet... 


                  


Néhány érdekes videó (A másodikat még nem nagyon ismerik, az utolsó kettőből viszont bármelyikért törlik az egész csatornádat a Youtube-ról, és a Dailymotion-ról a tolerancia, és a liberalizmus bajnokai, mint ahogy mással, és velem is megtörtént.):










Még több videó:
https://youtu.be/OmsYKSiBZzU

https://youtu.be/GbOKIsMuNWU

Amikor már teljesen átfordul paródiába a hülyeségük:

Vannak, akik tanulnak, sportolnak, alkotnak, tevékenykednek, példát mutatnak, és vannak, akik a pénzükkel, külsőjükkel akarnak kitűnni. Mára pedig eljutottunk arra a szintre, amikor szexuális zavarukkal, vagy amúgy a normalitáshoz tartozó személyiségjegyükkel. Vajon a nyelvescsókot nem szeretők mikor vonulnak fel? Miközben mások lövészárokban fagynak meg, vagy éppenséggel súlyosan demens szüleiket egyedül ápolják, vagy a sort vég nélkül sorolhatnám, ne tudd meg, hogy a nyelvescsók elutasítók milyen súlyos traumatizáción mehetnek keresztül, amikor bevallják ezt partnerüknek. Bizony, miattunk ilyen nagyon nehéz az ő sorsuk is. Csak remélni tudom, hogy mihamarabb megszervezik magukat, de addig is az új szín, ami megjelent, felvonulást tartottak az aszexuálisok. A követelésük, illetve, hogy miért vonultak fel, nem teljesen világos, hogy most csodálni kell őket, vagy vegyek feleségül egyet, és én mondjak le a szexről, mert ő boldog akar lenni? Valószínűleg a kettő együtt. 




 A tét:
A magyarság az eltitkolt, és 2018 végétől már hamisított (2016-os mikrocenzus szerint 5 év alatt a cigányság létszáma kb. 6 ezer fővel csökkent, a magyarságé 1,3 millióval nőt) nemzetiségi adatok (magyar nemzetiség reprodukciós mutatója kb. 1.0, a generációs idő 30 év, létszám 2021-ben kb. 7 millió) szerint 70-100 éven belül teljesen eltűnik. Addig is, azon vannak, hogy minél több gyereket és fiatalt megsebezzenek. Az úgynevezett nyugaton pár éves gyerekeket akiknek még nincs is szexualitásuk alakítanak át ellenkező neműekké, hormonterápiákat, pubertánsblokkolókkat alkalmazva. A GIDS brit genderklinikának az egyik legifjabb kezeltje például mindössze 3 éves volt, és egész Nagy-Britanniában 800 gyermeket érintett csak 2017-ben. Az USA-ban, Kanadában, és több európai országban 18 éves kor alatt már megkezdik a nemátalakítást is a hormonkezelésekkel, esetenként a csonkító műtéteket is. Los Angelesben példáúl 12-13 éves lányoknak opreálják le a mellét. A fiatalság egyre jelentősebb részét bizonytalanítják el szexualitásukban, akik közül egyre emelkedik azoknak a száma,  akik később megbánják a jóvátehetetlen beavatkozásokat, amelyek nem csak lelkileg, hanem fizikailag is jóvátehetetlenűl károsítják őket. 2021-ben 70%-uk már úgy nyilatkozott, hogy nem lettek jobban a nemátalakítástól, hanem éppen ellenkezőleg, a szexuális szorongásuknak pedig más oka volt, nem szabadott volna átalakítani őket. A szexualitás zavara úgy terjed a fiatalság körében, mint a pestis, és nem, egyáltalán nem lesznek tőle boldogok, és ez az egész bűncselekménysorozat hazánkat is fenyegeti. Az LMBTQ felforgató lobbinak az elsődleges célpontja a fiatalok, sőt, szexualitással még nem is rendelkező kisgyerekek! Meg kell őket állítani, be kell őket tiltani! 

                                                      

Hároméves gyerekeket oktatnak arra, hogyan kell transzneművé vállni. 






Kik állnak valójában az egész jelenség mögött, és miért csinálják?

A legnagyobb jóindulattal, és jósággal megáldott emberek közül is, akiknek jelentős része természetszerűen nő, akik érzelmességük által vezérleve a józan észből is képesek jelentős engedményeket tenni, és ezáltal hajlamosak megsajnált embertársaikon olyan módon segíteni, hogy azzal még nagyobb bajt, problémát, sőt tragédiát okozzanak, is egyre többen kezdik érezni, hogy nemhogy túlzásba megy át a társadalom átalakítása, hanem egyenesen valamiféle katasztrófába.

A homoszexuálisok és az egyéb zavarral rendelkező emberek nem okoztak a történelem során még ekkora bajt, hiszen kevesen voltak, és nem képviseltek semmilyen szempontból erőt a társadalommal szemben. Ők maguk is, a józan eszüket nem vesztették el, tisztába voltak azzal, hogy szexuális zavaruk van. Ha az ember nem egészséges akkor az az életére enyhébben vagy akár igen jelentős mértékben negatívan hat.  A jelen korunkban egy bizonyos kör viszont elhitette velük, hogy ez elkerülhető, de nem máshogy, hanem csak a társadalom totális átalakításával, és óriási anyagi, hálózati, és minden olyan erőforrással felruházták őket, hogy a társadalommal szembe menve ezt meg is tudják valósítani. Ki ez a kör? Mielőtt rátérnék elárulom, hogy a felforgatás minden elképzelhető vonalon folyik. A felforgatók több témára, problémára is rátelepedtek, illeteve használnak, amelyek biztosítják számukra azt a humanista köpönyeget, amellyel a fegyvenélküli hadviselést tudják folytatni . 

Például ezek a felhasznált problémák, illetve a felforgatók "megoldásaik (mozgalmaik), valamint ezeken a linkeken kiderül az is, kik csinálják":

-Az LMBTQ a Talmudból lett ránk szabadítva?

-Nők problémái - Feminizmus

-Szexuális zavarokkal küzdők problémái 
LMBTQ...stb.stb.:
genderelmélet:

-Nemzeti kisebbségek problémái 
BLM (feketék), zsidók, cigányok (csak ez a három...)

- A társadalmi rendszer problémái 
anarchizmus:
woke: 
atifák:
kommunizmus:
liberalizmus:

-3. világ problémái 
Bevándorlás:


Eddig a kiskatonákról volt szó, de kik állnak a felforgatás mögött? 

Voltaire- "Ha tudni akarod ki uralkodik feletted, elég kiderítened, hogy ki az, akit nem szabad bírálnod."

A kritika konkrétumokat felsorolva, az igazságot keresve, a vita, a bizonyítás igényével hívja fel a figyelmet azokra, akik rossz dolgokat cselekednek, vagy próbálja javítani valaki tévedését. Célja a konfliktus megoldása, vagy az igazság megközelítése, nem a bántás. Pozitív és természetes dolog.
Gyűlöletkeltés az, amikor kritika nélkül, nem konkrétumokra alapozva, hogy miért, pusztán szitokszavakkal bélyegeznek meg másokat, hogy a többiek utálják, gyűlöljék.
Fejlettebb formája, ha hamis dolgokkal vádolva teszik ezt, de ez a ritkább. Vitában a hamisságot sem tudják megvédeni. Ezért ezekre az a jellemző, hogy kerülik a vitát, inkább cenzúráznak, ha pedig mégis belekeverednek, csak szitokszavakra, hasbarára futja, konkrétumokra nem. Tevékenységük negatív, gyümölcsük a békétlenség, a boldogtalanság, stb.

A világ farkasai összeesküdtek?

A bírálhatatlanok az a hódító, elkülönülő örök kisebbség, akik saját soviniszta vallásukra építették identitásukat, amely igényeinek, és céljainak megfelelően alakítják, irányítják  a társadalmat, kultúrát, országot, világot, és ami ebben a stádiumban a fehér őslakosok, majd a többiek pusztulásához vezet. Rajtuk egy ragadozó, részben parazita program fut, ami a lényegük, mint a farkasnak az, hogy megeszi a bárányt.   
Íme a programkódjuk:

Mózes 5. könyve, a törvény summája 7:16: "Megsemmisíted mindazokat a népeket, amelyeket hatalmadba ad Istened, az ÚR. "

Most valószínűleg egy csengőrendszer szólal meg benned, amelyet gyerekkorod óta programoznak beléd, és amely arra való, hogy ne higgyél a szemednek, és józan eszednek se, de ne feled!
Nem csak a jelent, de a történelmet is a győztesek írják, amit erőszakkal tartanak fenn (pl. Btk. 333§)... 



Mely felforgató cégek termékeit, és üzleteket próbáld elkerülni, ha lehet:
Mc Donalds, Coca Cola, LIDL,H&M, Adidas, Puma, Converse, Prezi, HBO, IKEA, Sziget, NetPincér, CinemaCity, Joy, RTL Magyarország, Chezdodo, Nosalty, Glamour, RTVszínes, Marie Claire, Levi’s, L’Office, 360Bar, Fruccola, MTV Hungary, Paramount Channel, Paramount Network,  ComedyCentral, Humen, Liliputilove, Kioszk, Bábel étterem, Nyx, Fastbridge, Kristinus borbirtok, Panarom, Adrienne Feller, Franziska Organic, Gardrobemini, Lovebugvintage, Incababy, Herbarting, Adamo hinta, Pippadu, Centrum, Up Music management, Share Now, Kreatív, DoraNatura, Anyaparadicsom, Mörk, Antonia Vai, Holland Nagykövetség, Pagony – gyermekkönyv bolt, Freyja – the croissant story, Liluland, Music Television (MTV), Nickelodeon tv, CEO, Google, Youtube, Facebook, Black Rock, Morgan Stanley, EMEA BSC, BT Roc Kft.,  Hungary market leader buy and watch, Procter & Gamble Central Europe, Sigma Technology, Budapest School, Szivárvány Misszió Alapítvány, CMI Communication Marketing & Insights, iamart cementlap manufaktúra, Saatchi & Saatchi, Front Page Communications, Neticle, LHH Magyarország, hampuk richárd person group, Balaton Anita - MOANA PR Stúdió és Café PR , Folqa, check point software, Loffice, Smarteq AVS Kft., DIVAT PR ÉS KREATÍV ÜGYNÖKSÉG, Central Médiacsoport, Gemius, 444, Cirko Film, LAB5 architects, Webapix, Mediator Group Reklámügynökség, yoga bazaar, SITEFACE KFT., tomcsányi kft. Prezi, Publicis Groupe, Casati Budapest Hotel, aminkatattoo, Bp Digital, CEU, Olovka Studio, MAC Cosmetics, Thermo Fisher scientific, Közkincs könyvtár, Lexmark, stb. 



Ezeket a szélhámos, felforgató pártokat, politikusokat, szervezeteket kerüld el!

Momentum, LMP, Kétfarkú Kutyapárt, MSZP, DK, Jobbik, 

-Szél Bernadett(LMP):
-Cseh Katalin (Mumentum).
https://antigender.org/2020/cseh-katalin-orul-hogy-az-europai-unio-megvonja-az-lmbti-ellenes-lengyel-varosok-tamogatasat/
-Bősz Annet (DK):
-Baranyi Krisztina:


Magyar Helszinki Bizottság (valójában minden tagja zsidó), Háttér Társaság (A hazai írányítóközpont), PDSZ, TASZ, 

Jól el vannak nyomva, ügye?



További olvasnivaló a témában:
https://kuruc.info/r/2/261481/
https://harcunk.info/index.php/elemzesek/4515-frankfurti-iskola-a-devianskepzes-szaktudomanya
Tanulmány rengeteg szakirodalommal: 
https://kuruc.info/r/9/224913/
https://kuruc.info/r/9/176360/
https://kuruc.info/r/9/156054/
https://kuruc.info/r/9/160787/
https://kuruc.info/r/9/160826/
https://kuruc.info/r/9/199877/
https://kuruc.info/r/2/189678/
https://kuruc.info/r/6/118510/
https://velvet.hu/blogok/gumicukor/2013/02/01/allatokkal_szexelok_tuntettek_jogaikert_berlinben/
https://kuruc.info/r/6/130300/#ixzz37F3pmiDx
https://kuruc.info/r/6/129887/
http://valasz.hu/sport/erik-a-botrany-transznemu-ferfiak-a-nok-kozott-indulhatnak-az-olimpian-119561
https://kuruc.info/r/2/187901/
https://kuruc.info/r/9/154610/
https://kuruc.info/r/9/154720/
https://kuruc.info/r/9/161910/
https://kuruc.info/r/4/200564/
https://kuruc.info/r/9/202293/

Helyettesítő Münchausen-szindróma:
Gyereküket (vagy saját magukat) súlyos betegnek állítják be, vagy azzá is teszik, hogy áldozatos ápolóként szuperanya szerepben tetszelegjenek. A Pride-osoknál az jellemző, hogy a gyerekükről azt állítják, hogy transzneműek, majd ezeken a gyerekeken (!) elkezdik a nemi "átalakítást", mindezt az "orvosok", és a bíróságok asszisztálásával. A gyermekbántalmazás egy súlyos formája.

További honlapjaim:

A honlap folyamatos, és lassú szerkesztés alatt áll... 

Mentsd le a honlapot, a tartalmát, és a linkeken lévő tartalmat is, mert bármelyik pillanatban eltüntethetik az internetről. Terjeszd! Köszönöm azt is, hogy egyáltalán elolvastad! 
                                                                                                                                      szerző..